Kijött az Pwnage Tool, amivel lehet unlockolni és jailbreak-elni a 2.0-s firmwaret. Én még biztosan hanyagolom, amig Zibri meg nem írja a hozzá való toolt.
Egyszerűen az apple filozofia van mögötte.
1. connect your iPhone
2. press unlock
3. no step 3.

Most már egészen biztos vagyok abban, hogy a Blizzardnál csak idióták dolgoznak:
Ma bejelentették ugyanis a Diablo III-at. Annyit azért szabad tudni, hogy kb 4 éven keresztül hardkór Diabloztam, hatalmas fan voltam. A probléma a következő: Jön ugye ki a World Of Warcraft: Wrath of the Lich King. Jön ki a StarCraft II. És kiadják a Diablo III-at, akkor még ha 48 órából állna egy nap, is kevés lenne.
Ha ez kevés lenne egyébként, akkor ősszel jön a Fallout 3, és a Spore, bár ez utóbbi nagyon Simsesnek néz ki a demó alapján.
Nyilván akit érdekelt az esemény, már tud róla, mi történt, akit nem érdekel, annak elmondom, kb 40 perc bullshit után Steve betegesen sovány Jobs bemutatta az iPhone 3G-t, mi már 3G-s értelemszerűen, van benne GPS, ami talán jó, és vékonyabb, rendes füles megy bele, műanyag a hátulja (ezt nem értem), és 70+ országban lehet majd kapni later this year. Ami örömteli, hogy Magyarország is benne van ebben a 70+ban, ami engem főleg azért villanyoz fel, mert lehet hogy lesz iTunes Store is ezzel egyetemben.
Snow Leopardról is csiperegnek a madarak, de konkrétumot még nem tudni. Apple oldalán van saját oldala, de csupa marketingrizsa az egész, semmi konkrétum. Év vége felé várható, állítólag már csak Inteles gépekre.
Elkezdtem egy podcastet hallgatni a MacBook Pro-mon. Aztán úgygondoltam hogy kitúrom mindezt az állóhangfalakra, megosztottam az iTunes libraryt, majd a tévére, erősítőre kötött Mac Mini-n Share Screeneltem, és megnyitottam a Library-met, majd elindítottam a podcastet. Eleve hihetetlen hogy ezt ennyire egyszerű megcsinálni, de hogy még onnan is folytatja ahol abbahagytam a másik gépem, az fantasztikus!
Gondolom sokan észrevették már, hogy mióta Intel alapúak a Mac-ek, elég lassú a sleepelés. Gyakran akár egy-két percig is eltart, és eddig nem célszerű pl táskába rakni. Találtam pár leírást, aminek segítségével ez a folyamat drasztikusan lecsökkenthető: Eredeti írás itt.
Összefoglalásként, magyarul annyi a lényeg, hogy az új Intel platformon már hibernálni is képes a rendszer. Ez azt jelenti, hogy a memória tartalma kiíródik a lemezre (ettől tart sokáig). Értelem szerűen a sleep+hibernate ötvözi mindkét módszert, gyorsan ébred, de ha teljesen lemerül a gép, töltőre rakva nem veszik el az éppen elmentett állapot.
A pmset -g | grep hibernatemode paranccsal kilistázhatjuk az éppen beállított módot. Nekem egy például nem műkdödött, úgyhogy a pmset -g parancsot használtam.
MacBookPro:~ zolle$ pmset -g
Active Profiles:
Battery Power -1
AC Power -1*
Currently in use:
sleep 0
sms 1
acwake 0
displaysleep 0
autorestart 0
hibernatefile /var/vm/sleepimage
hibernatemode 0
womp 1
halfdim 0
disksleep 10
lidwake 1
ttyskeepawake 1
Mint látszik, én már átírtam 0-ra, ami a sleep megfelelője. A sudo pmset -a hibernatemode 0 paranccsal írhatjuk át a tetszőleges értékre, a példában 0 szerepel.
Kis magyarázatként, hogy mit jelentenek az egyes módok:
Gondolhatnánk, hogy remekül beállítjuk 0-ra a sleep módot, és el van intézve. Igen ám, de mi van akkor, ha kevés a kakaó az akkumulátorban? Sleepel, majd lemerül, és annyi a futó programoknak. Erre való a SmartSleep, ami ebben az esetben magától eldönti, melyik sleepre van szükségünk. Defaultból 0-ra sleepel, de ha gyenge az akksi, akkor 3-as módot alkalmaz. Kipróbáltam, működik, tessék használni.
Ma próbáltam venni 2000 MS pontot (25 USD) az XBOX 360-ra, hogy meg tudjam venni az új autókat a Forza 2-ben. Next, next, finish.. sajnos az ön bankkártyája nem megfelelő erre.. ding. SMS?
A Microsoft leemelt 1 USD-t a bankszámlámról.
Kérdem én - és vélhetőleg jogosan - mi a megmeredt huncut lófaszért?
Az SKFnél általában vasárnap délelőtt, helyi idő szerint 7-14 óráig van úgynevezett maintenance window, amikor kvázi büntetlenül lehet rebootolgatni. Ezt én ma a MacBook Pro-val és Parallels-szel hidaltam át, ez utóbbin volt telepítve a teljes céges környezet, SAP kivételével, mivel azt csak ritkán kell használni. Remekül, gyorsan működött a windows, még céges környezetben is lazán megállta a helyét. Amint meg lesz a monitorom, a laptop megy gariba, cserés lesz mindkét ventilátor, remélem a DVD író, és a billentyűzet is. Hangos, nem írja a TDK-t, csak a Verbatimot (régen mindent megevett), és a baloldala a bill-nek néha nem veszi a betűket, csak második leütésre. Lehet hogy ez nem is baj, csak nem kopott még be, hiszen mindig külső billentyűzettel használtam.
Összességében egyre jobban örülök, hogy switcheltem :)
Egy újabb taggal bővült a család. Úgy döntöttem, hogy veszek egy Mac Mini-t. A beszeljukmac.com fórumon találtam egyet nagyon olcsón: egy G4 1.25GHz-s modell, 1GB rammal, 40-es vinyóval. A vinyó egyértelműen cserés, egyrészt nagyon pici, másrészt csak 4200rpm-e, így visszahúzza az erőgépet! :) Nincs benne BT sem AP, de ezeket az eladó USB-s kütyükkel át tudta hidalni, úgyhogy lényegében hibátlan gépezet. Ha vinyó cserére kerül a sor biztosan ki is pucolom. Egyébként a sebességgel sincs gondom, a DivX-eket is simán viszi, alapvetően pedig erre lesz használva, meg persze iTunes szervernek. A bootolás kicsit lassú, de azt a vinyó számlájára írom, a Flash animok is ki tudják fingatni a drágát, de ár-érték arányban verhetetlen vétel volt.
Régóta szemeztem már a régebbi Mac-ekkel, akartam egy G3-as iMac-et, de azt végül is semmire sem lehet már használni. G4 iMac-ek gyönyörűek, de drágák ahhoz képest, hogy 5-700MHz-esek, ugyan ez igaz a G4-es PowerMac-ekre.
Örülök a mininek. Leopard rohangál rajta, BT-s billentyűzettel kezelem a FrontRow-t. BT-s Mightyval a többi dolgot.
De ami hihetetlen volt. Installnál kidobott egy képet, miszerint rakjam az elemet a BT-s Mighty-ba, majd kapcsoljam be, ő meg megkeresi. Kulturált megoldás, felismeri hogy nincs periféria, kér egyet, de nem F1-el.. Sharing: mindkét gépen most “zolle” az userem short name-e, de valahogy nem jön rá a Mini, hogy én én vagyok, ráadásul a wifi miatt használhatatlan a megosztás. Amint összedugtam kábellel a két gépet, egyből bejött a Bonjour-ral felmappelt megosztás, mint dropbox, megbeszéltem vele, hogy Connect As.. és onnantól már nem csak a share-t láttam, hanem az egész diszket. És mivel bekapcsoltam a Screen Sharing-et, az is feljött, mint opció. Rányomtam, seperc alatt bejött egy ablak, amiben már össze is kapcsolódott a VNC. Kb negyed-fél másodperces csúszással irányítható a másik gép.
Most még használgatom, aztán nemsokára upgradelem a vinyóval, csak még a wifivel nem tudom, mit csináljak, mert iszonyat lassú. Minden ötletet szívesen veszek :)
Zseniális. Újra és újra!











